A múlt zenéje benned él

Zenés filmek, filmek zenészekről - The Doors

Oliver Stone filmje átütő erővel jeleníti meg a Doors együttes pályáját, a történéseket az énekes Jim Morrison szemszögéből bemutatva.

Oliver Stone filmje, a Doors sokak szerint akár Jim Morrison címen is forgalomba kerülhetett volna, mivel az együttes pályafutását elsősorban a 27 évesen meghalt énekes szemszögéből meséli el (Val Kilmer alakításában). Persze egyértelmű, hogy az extrém viselkedésű frontember hálás téma, de a zenekar többi tagja, a billentyűs-dalszerző Ray Manzarek (Kyle MacLachlan), a gitáros Robby Krieger (Frank Whaley) és a dobos John Densmore (Kevin Dillon) lényegében kirakatfigurák lesznek a filmben, akik - ha már ott vannak - zenélgetnek egy kicsit a botrányt botrányra halmozó Jim mögött. 

És ha már Jim Morrison - kár, hogy az énekesről is főleg az derül ki, hogy imádta a drogokat, egyfolytában csatak részeg volt, és hogy minden nőt megdugott, amit szerelme, Pamela Courson (Meg Ryan) persze nem néz jó szemmel. 'Hát, haver, végülis Jim Morrisonnál nagyobb anyaszomorítót addig még nemigen látott a rock & roll világ', védekezhetne a rendező. Ez valóban így igaz, viszont hogy ezzel amúgy is mindenki tisztában van, a vásznon lényegében közhelyek sorozata elevenedik meg. Igaz, ha csak ezzel az elvárással nézed meg ezt a zenei életrajzot, akkor a végeredmény felettébb élvezetes: a rock & roll életérzés csúcsra járatva elevenedik meg.

Stone egyetlen motivumot emel ki Morrison rockistenné válása okán, az énekes gyerekként lát egy balesetet, aminek az áldozata egy indián. Morrison így kerül kapcsolatba a szellemvilággal, amiből költészete és énekesi teljesítménye is táplálkozik, és persze így már érthető a fékevesztett életmód is - a drogok, a pia és a zene a legalkalmasabb eszközök, hogy a túli világgal kapcsolatba kerüljön. Sajnos az már kevéssé világos, hogy ennek a szellemvilágnak mi közé a versekhez, Morrison költői amíbícióiról is futólag értesít a film. Az érzékelést és a tudat tágítását már egy kicsit jobban kidomborítják, de a morrisoni dimenzióban oly fontos fogalmak értelmezésében már nem segít a film. Miért érdekesek ezek? Hogyan kell érteni az érzékelés megváltozását? Mi a különbség a tágított és a nem tágított tudat között? Egyáltalán mi következik a tudattágításból? A film szerint egy önsorsrontó, alkoholista, minden szabálynak fittyet hányó, nárcisztikus tróger életút.

A Doors hányaveti,  felszínes, közhelyes és koncepció nélküli film, ugyanakkor mégis működik benne valami - tinédzserként eszement sok alkalommal néztem meg, mindig reménykedve, hogy a végére talán közelebb kerülök a felvetett kérdések megválaszolásához. Most már értem, hogy a válaszokon nekem kell dolgoznom. 

The Doors filmadatok

  • New Kids on the Block 2014 Bécs

A New Kids on the Block fiúbanda új számmal jelentkezett, a House Party bevételeinek 100%-át jótékony célra fordítják.

  • Massive Attack Budapest 2018

A Massive Attack budapesti koncertje 2018-ból. Régmúlt koncertek újratöltve! 

  • David Guetta tetőkoncert 2020

David Guetta tetőkoncertjét alighanem az olaszoktól származó balkonkoncertek ihlették - a francia DJ Miamiban csapatta a lakók legnagyobb örömére. 

  • One World: Together At Home és Lady Gaga koncertje

A One World: Together At Home és Lady Gaga együttműködésével példátlan összefogás valósul meg a koronavírus járvány ellen küzdők támogatására. One Worlds: Together At Home élő közvetítés linkek.

  • Sir Elton John koronavírus elleni küzdelemre adományoz

Röpködnek a milliók, Pink után sir Elton John is 1 millió dollárt juttat el egy COVID-19 alapítványnak, a HIV-től szenvedő emberek védelmében.

  • Gary Barlow és Jason Donovan

Gary Barlow otthonról énekel más sztárokkal a járvány idején - csodás duettek, régmúlt sztárokkal. És az egész élőben.

  • Bill Withers

Bill Withers csupán 15 évet töltött aktívan zenekiadással és fellépésekkel a zenei szakmában, de megkerülhetetlen életművet hozott létre ennyi idő alatt is. 81 éves korában hunyt el szívelégtelenség következtében. 

  • Pink meggyógyult a koronavírus fertőzésből

Pink és fia már negatív a koronavírus tesztre, az énekesnő a járvány elleni védekezésre egy kisebb vagyont ajánlott fel.

  • Radio Garden - a világ összes élő rádiója

A Radio Garden egy rádiós alkalmazás, segítségével bárhol a planétán belehallgatsz más országok rádióiba, és még statisztikát is kapsz a rádió hallgatási szokásokról.

  • Pat Benatar

Kedvenc klippjeink a nyolcvanas évekből - 3 zenei klipp. Mivel érdemelte ki ez a három dal az elismerésünket?

Pages