A múlt zenéje benned él

Pink meggyógyult a koronavírus fertőzésből, 1 milliót adományoz

Pink és fia már negatív a koronavírus tesztre, az énekesnő a járvány elleni védekezésre egy kisebb vagyont ajánlott fel.

Az énekesnő Pink és 3 éves kisfia valamivel több mint 2 héttel korábban produkálta a koronavírus tüneteit, amit a tesztek is megerősítettek. Az orvosa tanácsára azonnal karanténba vonultak. 

A legutolsó teszt már negatív lett, Pink és kisfia is azon szerencsések közé tartozik, akik megúszták a fertőzést. 

Érthető okokból a tesztelés fontosságára hívja fel a figyelmet azóta tett nyilatkozataiban. Szerinte a tesztelés lehet az egyik módszer arra, hogy a borzasztó járványt lelassítsák valamelyest. A tesztelés egy valós eszköz a "súlyos és valós betegség" ellen, mondta. A kormánynak muszáj azonnali és hathatós lépéseket tenni, azon belül pedig kiemelt figyelmet kell szentelni a tesztelésre

Az 1 millió dolláros adomány egyik fele ahhoz a kórházhoz kerül, ahol az édesanyja korábban 18 éven keresztül dolgozott, a másik felét pedig a Los Angeles-i városi sürgősségi alapítvány, a COVID-19 kapja. 

Kép forrása

  • Kurt Cobain gitárja 6 millió dollárért kelt el

Kurt Cobain gitárja több mint 6 millió dollárért kelt el - ezen játszott az MTV Unpluggedon is. De van egy apró mozzanat, ami teker egyet a történeten.

  • Kanye West Teases Wash Us in the Blood

Az amerikai rapper 2020. június 30-án posztolta a Twitteren Wash Us in the Blood című számának rövid klippjét, amely az elmúlt hetekben készült.

  • Adele lemezborító

Egy észak-londoni idősotthon, a Sydmar Lodge március 12. óta kvázi karanténban vannak, lakói jól ismert lemezborítókat kreálnak újra maguk és mások szórakoztatására.

  • Genesis, az angol rockbanda újra turnéba kezd.

Idén ősszel kizárólag a Brit-szigeteket érintő, 17 állomásos turnéba kezd a Genesis.

  • Queen bélyegsorozat

Az emlékérme után most bélyegsorozat készül a Queenről. 

  • Nyolcvanas évek énekesnői - Samantha Fox, Sabrina Salerno, Sandra Cretu, C. C. Catch, Kim Wilde

Ma a nyolcvanas évek 5 szexi popistennőjéről írok, Európából - tippeljetek, kik lehetnek ők? 

  • Céline Dion magyarországi koncert 2021

Ez lesz Céline Dion első fellépése Magyarországon.

  • Avicii múzeum nyílik

Avicii múzeumot kap Stockholmban, Svédországban, soha nem látott fotókkal és soha nem hallott zenékkel.

  • John Legend

 A 41 éves Oscar-, Golden Globe- és Grammy-díjas énekes hetedik stúdiólemeze június 19-én jelenik meg Bigger Love címmel, amely már előrendelhető. 

  • Brian May szívroham

Brian May-re mostanában rájár a rúd - előbb farizom szakadást szenvedett, most meg egy kisebb infarktusból lábadozik.

Pages