A múlt zenéje benned él

Az ész megáll - Gary Barlow is home office-ban!

Gary Barlow otthonról énekel más sztárokkal a járvány idején - csodás duettek, régmúlt sztárokkal. És az egész élőben.

A COVID-19 vírus okozta járvány letaglózta a világot, polgárai védelmében eddig nem látott intézkedések sorát hozta meg számos kormány, mind Európában, mind Ázsiában és az amerikai kontinensen egyaránt. A legjobb védekezés a járvány megelőzésére, ha minden ember, aki csak teheti, kerüli a közösségi életet, érintkezést és otthon marad. Ez természetesen nagyon nehéz, hiszen az ember társas lény, de sokunk munkája is társaságba “kényszerít” minket.

Sok sztár, ismert ember szeretne példát mutatni rajongóinak, hogy igenis, otthon kell maradni a járvány ideje alatt. Így van ezzel a brit zeneszerző, dalproducer, a Take That angol pop együttes vezető énekese, Gary Barlow is. Március 17-én indított sorozatában naponta posztol egy-egy Skype-on általa és egy híresség által előadott duettet.

Gary első duettje Ronan Keatinggel készült, aki mint tudjuk, a 90-es évek emlékezetes ír fiú csapatának, a Boyzone együttesnek volt a tagja, míg szóló karriert nem kezdett. Tracy Chapman Baby Can I Hold You című dalát énekelték el közösen.

Az oldal elsősorban női követőinek nagy örömére tovább folytatódott a fiú banda vonal, ugyanis legközelebb a Back For Good című Take That nótát az ‘N Sync egyik tagjával, JC-vel adta elő. (Aki esetleg nem tudná az ‘N Sync egy amerikai fiú csapat szintén a 90-es évekből, a méltán híres Justin Timberlake karrierje innen indult.)

A csodás hangú Beverley Knight angol musical színésszel George Michael és Aretha Franklin elképesztő duettjét, az I Knew You Were Waiting (For Me) című szerzeményt adták elő.

A szintén angol énekes Rick Astley-vel mi mást is énekelhetett volna?! Naná, hogy a Together Forever-t! 

Ismét a fiú bandás folyamot követve jött a Westlife énekesével Shane Filannal énekelt duett, méghozzá az örök szerelem dalát adták elő 1989-ből, Richard Marx Right Here Waiting (For You).

Jason Donovannal az ausztrál szívtipró saját dalát énekelték Too Many Broken Hearts címmel.

Gary az elkövetkezendő napokat szintén így tölti, ti is maradjatok otthon, jó időtöltés, ha meghallgatjátok az eredeti dalokat.

Screenshot forrása

  • Zene.hu eladó

Eladó a zene.hu, de már az ár megismerése  (és egyéb technikai tájákoztatás) is pénzbe kerül. Te fizetnél azért, hogy megtudd, mennyibe kerül a zene.hu?

  • Milli Vanilli

A zenetörténelem első és egyetlen visszavont Grammy-díja: a Milli Vanilli playback botránya.

  • Andy Bell

Andy Bell nemrégiben arról mesét, hogyan utasította vissza egy földönkívülivel a szexet saját otthonában.

  • Rock and Roll Hall of Fame 2020

Eldőlt, hogy a 2020-as Hall of Fame jelöltjei közül kik kerülnek a zenei hírességek közé - vannak meglepetések!

  • RockStation újságíró

A RockStation  újságírót keres: az írásért cserébe promo anyagok, tiszteletjegyek, interjú lehetősége vár Rád!

Hogy néz ki Steven Tyler most és hogy nézett ki egykor?

  • Michael Bolton 1989

Hogy néz ki Michael Bolton most és hogy nézett ki egykor?

  • Marie Fredriksson

Marie Fredriksson, a Roxette énekesnőjét 61 évesen érte a halál, hosszan tartó betegsége következtében.

Milyen hatással van egy olyan népszerű zenekar a klímaváltozásra, mint a Massive Attack?

A UK Festival Awards megválasztotta a legjobb brit és külföldi fesztiválokat

Pages