A múlt zenéje benned él

Avicii múzeum nyílik Svédországban

Avicii múzeumot kap Stockholmban, Svédországban, soha nem látott fotókkal és soha nem hallott zenékkel.

A világ legismertebb svéd DJ-je, Avicii 2018-ban hunyt el. A tervek szerint 2021-ben múzeumot nyitnak, amelyet életének és zenéjének szentelnek. Az erről szóló sajtóközlemény szerint az "Avicii élmény" közelebb hozza majd látogatóit Avicii művészetéhez és Tim Berglinghez, a magánemberhez. A közönség nyomonkövetheti Tim útját, hogy a magába zárkózott különc hogyan válik a zenei világ ünnepelt szupersztárjává. Egy út, amely egy kissrác szobájától a Los Angeles-i stúdióig tart, ahol a legnagyobb slágerei születtek. 

A múzeumban fényképek, kegytárgyak és videók tekinthetőek majd meg, és meghallgatható a "Levels" című szám egy korábban még nem publikált változata, valamint a komplett "Tim" című anyag, amelyet 2019-ben posztumusz adtak ki. 

A bevételt a család által létrehozott Tim Bergling Foundationnek juttatják, amely elsősorban mentális betegségektől szenvedőket támogat, kiemelt célja pedig az öngyilkosságok megelőzése. 

Kép forrása

  • Bill Rieflin

A Ministry, az REM és a King Crimson dobosa, Bill Rieflin 59 éves korában, rákban hunyt el. 

  • Madonna - The Day I Was There

A Madonnnáról szóló új könyv címe The Day I Was There, amely még soha nem közölt képeket, és több mint 350 szemtanú koncert beszámolóját tartalmazza.

  • Queen - I Want to Break Free

Neked is beégett a retinádba Freddy Mercury a jellegzetes bajuszában, ahogy pink topban illegeti magát? Nem vagy vele egyedül!

  • Bono koronavírus

Bono, a U2 énekese az Instagramon jelentkezett egy dallal, ami a koronavírus-járvány eseményeinek állít emléket.

A sci-fi sorozat, ami jelenleg megkerülhetetlen. Itt a soundtrack.

  • Törölt koncertek és fesztiválok 2020 koronavírus miatt

A koronavírus Magyarországon is fertőz, a kormány limitálta a tömegrendezvényeken résztvevők számát - ez érinti a koncerteket, fesztiválokat is.  

  • Müpa digitális médiatár

Mindenki számára elérhető a Müpa digitális médiatára 2020. március 14-től, benne rengeteg szuper koncert HD-felvételével.

  • Miami Vice zenék

Te hányat tudnál felismerni a Miami Vice betétdalaiból?

  • Christina Aguilera Mulan

Christina Aguilera a Loyal Brave True című dallal veszi ki a részét a Mulan élőszereplős remake-jéből.

Főzéshez, tanuláshoz, lötyögni rá a nappali közepén - vagy csak egyszerűen hátradőlni és kiüríteni a fejed egy kicsit! Kellemes vasárnapot!

Pages