A múlt zenéje benned él

Massive Attack koncert 2018 Budapest - éld újra Te is!

A Massive Attack budapesti koncertje 2018-ból. Régmúlt koncertek újratöltve! 

Most, hogy a járvány miatt minden koncertet és fesztivált itthon is lemondtak vagy elhalasztottak, arra gondoltam, összeszedem az elmúlt évekből azokat a bulikat, amiken a szerkesztőség tagjai a legjobban érezték magukat. Kis nosztalgia!

Kezdem mindjárt a Massive Attackkal, amely kamaszkoromtól kezdve meghatározó zenei élményem. Emlékszem, életem első CD korongja a Mezzanine volt a brit együttestől. Mind a mai napig megvan, és szívesen hallgatom. 

A koncertre 2018. június 23-án került sor a Papp László Sportarénában. Azon a nyáron elég sűrű volt a program, építkezés közben és családalapítás előtt álltunk (3 nappal később pl. Volt Fesztiválon a Depeche Mode volt soron feleségemmel), igyekeztem begyűjteni az élményeket. Nem volt kapuzárási pánik, de tudtam, jó ideig nem lesz alkalom csak úgy elmenni ide vagy oda. 

Az esemény szuper élmény volt, így utólag az az érzésem, pár évvel korábban jobban el tudtam volna engedni magam - nagy kényelmemben eleve a kakasüllőre vettem jegyet, és kényelmesen kortyolgattam a betárazott fröccsöket, amíg az otthon ezerszer hallgatott dalokat játszotta a zenekar. A hangosítás meggyőző volt, de a tagok egy kicsit enerváltnak tűntek, vagy inkább kényelmesnek - az is lehet, hogy csak úgy érezték, a zenének és nem nekik kell a főszereplőnek lenniük. 

A vetítések jelentették számomra a legkomolyabb élményt - a számok alatt futó minimalista vizuálok, rövid és velős üzenetek nagyon politikusak és kiforrottak voltak, látszott, hogy rengeteg energiát fektettek a koncepcióba, és nem csak úgy odavetettek valamit a vászonra. 

A Recorder blog Massive Attack-beszámolója szerint 3-4000 ezren lehettünk, amit meg is tudok erősíteni, a színpadot eleve keresztbe helyezték el, és a nézőtéri karéjnak csak az egyik felét foglalták el a nézők. 

Massive Attack Budapest 2018 Setlist

A koncert playlistjét a Setlist.fm-ről lestem le. 

  • Hymn of the Big Wheel
  • Risingson
  • United Snakes
  • Ritual Spirit (with Azekel)
  • Girl I Love You
  • Eurochild
  • Future Proof
  • Voodoo in My Blood (with Young Fathers)
  • He Needs Me (with Young Fathers)
  • Angel
  • Inertia Creeps
  • Safe From Harm

Ráadás:

  • Take It There
  • Unfinished Sympathy
  • Splitting the Atom

Habár a Mezzanine-t említettem, mint meghatározó élményemet, most mégis az első albumukról, a Blue Lines-ról szeretném felidézni a Safe From Harmot, amely a törzs utolsó száma volt.

Letaglozó előadás volt, sokáig nem is engedett, kifelé menet például még arra se volt erőm, hogy odaköszönjek Kovács Gergőnek, az MKKP főkolomposának, aki olyan átszellemült arccal nézte a kifelé vonuló tömeget, mint valami messiás. 

A kép alapjául szolgáló screenshot forrása

  • Bill Rieflin

A Ministry, az REM és a King Crimson dobosa, Bill Rieflin 59 éves korában, rákban hunyt el. 

  • Madonna - The Day I Was There

A Madonnnáról szóló új könyv címe The Day I Was There, amely még soha nem közölt képeket, és több mint 350 szemtanú koncert beszámolóját tartalmazza.

  • Queen - I Want to Break Free

Neked is beégett a retinádba Freddy Mercury a jellegzetes bajuszában, ahogy pink topban illegeti magát? Nem vagy vele egyedül!

  • Bono koronavírus

Bono, a U2 énekese az Instagramon jelentkezett egy dallal, ami a koronavírus-járvány eseményeinek állít emléket.

A sci-fi sorozat, ami jelenleg megkerülhetetlen. Itt a soundtrack.

  • Törölt koncertek és fesztiválok 2020 koronavírus miatt

A koronavírus Magyarországon is fertőz, a kormány limitálta a tömegrendezvényeken résztvevők számát - ez érinti a koncerteket, fesztiválokat is.  

  • Müpa digitális médiatár

Mindenki számára elérhető a Müpa digitális médiatára 2020. március 14-től, benne rengeteg szuper koncert HD-felvételével.

  • Miami Vice zenék

Te hányat tudnál felismerni a Miami Vice betétdalaiból?

  • Christina Aguilera Mulan

Christina Aguilera a Loyal Brave True című dallal veszi ki a részét a Mulan élőszereplős remake-jéből.

Főzéshez, tanuláshoz, lötyögni rá a nappali közepén - vagy csak egyszerűen hátradőlni és kiüríteni a fejed egy kicsit! Kellemes vasárnapot!

Pages