A múlt zenéje benned él

Bélyegsorozat készül a Queen tiszteletére

Az emlékérme után most bélyegsorozat készül a Queenről. 

A Queen a harmadik olyan együttes a Beatles (2007) és a Pink Floyd (2016) után, amelynek a brit posta bélyegsorozattal állít emléket. Az 1991-ben elhunyt Freddie Mercuryról már 1999-ben külön bélyeggel emlékeztek meg. Bélyegsorozat elkészítésének apropója az, hogy a legendás rockzenekar idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját. 

A zenekar 13 bélyegen jelenik meg, A bélyegek július 9-től kerülnek forgalomba.

Brian May (aki nemrégiben elszakadt farizmával, majd egy infarktus miatt került címlapokra) gitáros nyilatkozatában elmondta, hogy ötven éve álmuk megvalósításának szentelték az életüket. Furcsa arra ébredniük, hogy mára milyen pozícióba kerültek, nemzeti intézménnyé váltak.

Cikk forrása

  • Bill Rieflin

A Ministry, az REM és a King Crimson dobosa, Bill Rieflin 59 éves korában, rákban hunyt el. 

  • Madonna - The Day I Was There

A Madonnnáról szóló új könyv címe The Day I Was There, amely még soha nem közölt képeket, és több mint 350 szemtanú koncert beszámolóját tartalmazza.

  • Queen - I Want to Break Free

Neked is beégett a retinádba Freddy Mercury a jellegzetes bajuszában, ahogy pink topban illegeti magát? Nem vagy vele egyedül!

  • Bono koronavírus

Bono, a U2 énekese az Instagramon jelentkezett egy dallal, ami a koronavírus-járvány eseményeinek állít emléket.

A sci-fi sorozat, ami jelenleg megkerülhetetlen. Itt a soundtrack.

  • Törölt koncertek és fesztiválok 2020 koronavírus miatt

A koronavírus Magyarországon is fertőz, a kormány limitálta a tömegrendezvényeken résztvevők számát - ez érinti a koncerteket, fesztiválokat is.  

  • Müpa digitális médiatár

Mindenki számára elérhető a Müpa digitális médiatára 2020. március 14-től, benne rengeteg szuper koncert HD-felvételével.

  • Miami Vice zenék

Te hányat tudnál felismerni a Miami Vice betétdalaiból?

  • Christina Aguilera Mulan

Christina Aguilera a Loyal Brave True című dallal veszi ki a részét a Mulan élőszereplős remake-jéből.

Főzéshez, tanuláshoz, lötyögni rá a nappali közepén - vagy csak egyszerűen hátradőlni és kiüríteni a fejed egy kicsit! Kellemes vasárnapot!

Pages